Seresné Szabó Eszter

Seresné Szabó Eszter vagyok. 

2003 óta tanítok, így a pedagóguspálya már több mint húsz éve az életem része. Ebből 19 évet egy számomra nagyon kedves általános iskolában töltöttem, ahol rengeteg gyerekkel találkozhattam, és sok-sok kisdiák indult el tőlem boldogan, magabiztosabban, egy kicsit talán több útravalóval is.

Mindig fontos volt számomra, hogy a gyerekek ne csak tanuljanak, hanem jól is érezzék magukat együtt. Szeretem, amikor egy osztály igazi közösséggé válik, ahol figyelnek egymásra, segítik a másikat, tudnak együtt dolgozni, nevetni, és ahol mindenki érzi, hogy fontos része a csapatnak.

2026-ban új helyre kerültem: csatlakoztam a Burattino Iskola közösségéhez. Bár még friss ez a kapcsolat, már most azt érzem, hogy megtaláltam a helyem. Nagyon hamar magával ragadott az a támogató, elfogadó légkör, ami körülvesz minket, és a gyerekek szeretete is azonnal megérintett.

Örülök, hogy itt lehetek, és kíváncsian várom mindazt, amit együtt átélünk, megtanulunk és létrehozunk. Mert talán ez a legszebb része ennek a hivatásnak: hogy miközben mi tanítjuk a gyerekeket, közben ők is rengeteget tanítanak nekünk.