Burattino Általános és Középiskola, Gyermekotthon
Mikó Erik vagyok, jelenleg még egyetemi hallgató. 2026-tól kezdtem el testnevelést tanítani a Burattinóban. A testvérem másfél éve dolgozik az iskolában, így már korábban is sok jót hallottam róla. Nagyon örültem, amikor megkaptam a lehetőséget, hogy itt dolgozhassak.
A testnevelés és a sport már egészen gyermekkorom óta végigkísérte az életemet. Kilencéves koromban kezdtem birkózni, és korosztályos válogatottságig jutottam. Magyar bajnokságokon többször is érmes lettem, valamint nemzetközi versenyeken is sikerült szép eredményeket elérnem, például Európa-bajnokságon is. Ezek az élmények is hozzájárultak ahhoz, hogy a későbbiekben is a testneveléssel szerettem volna foglalkozni.
Tanulmányaim végén angol nyelv és kultúra, valamint testnevelés szakos diplomával fogok rendelkezni.
A testnevelés óráimat igyekszem játékosan és kreatívan megtartani, a gyerekeket minél többet mozgásra ösztönözve, és a lehető legújabb módszereket is beépítve. Szeretnék a testvéremmel – aki egyben a másik testnevelő tanár az iskolában – közösen olyan lehetőségeket is kitalálni, amelyek az iskolán belüli sportolást még jobban támogatják.
Arra törekszem, hogy minél hasznosabban végezzem a munkámat, hogy a gyerekek megfelelő testnevelési alapokat szerezzenek, és egészségük a lehető legjobb állapotban legyen. Azoknak a diákoknak pedig, akik további sportokat szeretnének kipróbálni vagy akár versenyezni is, igyekszem a legjobb tudásom szerint segítséget nyújtani, illetve megtalálni számukra a megfelelő lehetőségeket.




