Burattino Általános és Középiskola
Kiss Sándor vagyok okleveles trombita tanár. Zenei tanulmányaimat nyolc évesen kezdtem meg a Derecskei Bocskai István Általános és Művészeti iskolában. Mivel a családomban népszerű volt a zene, ezért nem volt kérdés, hogy ezen az úton induljak tovább, így 14 éves koromban felvételt nyertem a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Zeneművészeti ág trombita tagozatára. Ez alatt az öt év alatt számos Európai országban koncertezhettem különböző együttesekkel és több kurzuson vettem részt ahol, személyesen tanulhattam Jeroen Berwaertstól, Joe Burgstallertől vagy, hogy néhány kiemelkedő Magyar művészt is megemlítsek, Molnár Zoltán, Horváth Bence vagy Kelemen Csaba trombitaművészektől, akik mind megerősítették bennem a szakmai elkötelezettséget.
2011 tavaszán felvételt nyertem a Miskolci Zeneművészeti Egyetemre. Ekkor már tudtam, hogy zenetanárként szeretnék tevékenykedni. 2013-ban kezdtem meg tanári pályámat, 2015 óta tanítok elhivatottan a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol feletteseim megbíztak a 2017-ben induló Tornanádaskai telephely vezetésével. Elkötelezett munkámnak köszönhetően 2022-ben az év tanára címet kaptam meg. Jelenleg aktívan zenélek a Miskolci Big Band együttesben, illetve 2025-ös tanévtől kezdve tanítok trombitát a Burattino iskolában is. Jövőbeni terveim között szerepel a folyamatos továbbtanulás, és képzéseken való részvétel is. Folyamatosan szeretném bővíteni tanári eszköztáramat, hogy új módszereket ismerhessek meg. Fontos szempontjaim közé tartozik, hogy felismerjem a tehetségeket, és azok támogatásával versenyeken, rendezvényeken mérettessék meg magukat.



