Burattino Általános és Középiskola
Eredetileg közgazdászként végeztem, majd ösztöndíjjal Hollandiában tanultam, később pedig Spanyolországban önkénteskedtem. Hosszú ideig multinacionális vállalatoknál dolgoztam, de a munkámból mindig hiányzott valami plusz, amit végül a Burattinóban találtam meg 2022 szeptemberében – a tanítóképző elvégzése után – mikor az akkori harmadik osztály osztályfőnöke lettem.
Ez a pályaváltás komoly kihívást jelentett számomra, ugyanakkor rengeteg fejlődési lehetőséget is hozott. Azóta számos területen kipróbálhattam magam: tanítottam már magyart, matematikát, digitális kultúrát, természettudományt, angolt és fizikát is. Tanítási stílusom inkább közvetlen és laza, mintsem szigorú és fegyelmező. Hiszek abban, hogy a gyerekek nevelésében nemcsak a szabályok betartatása a fontos, hanem az erkölcsi érzékük és gondolkodásuk fejlesztése is.
Az iskolában egy speciális pontrendszerrel jutalmazzuk a diákok munkáját, amelynek működtetéséért én felelek. A munkám így nagyon sokszínű, amit kifejezetten élvezek.
Szabadidőmben szeretek zenélni és túrázni, a mindennapokban pedig legszívesebben kerékpárral közlekedem. A magyar mellett angolul, spanyolul és olaszul is beszélek. Két cicám van.



