Burattino Általános és Középiskola, Gyermekotthon
Csapi Flóra vagyok. Pedagóguscsaládban nőttem fel, szüleim is pedagógusként dolgoztak, így a tanítás szeretete már egészen gyermekkoromtól természetes része az életemnek. Számomra a tanítói hivatás nem csupán munka, hanem öröm és felelősség is egyben.
2019 óta tanítok, és bár több tapasztalatot szereztem az évek során, ebben az iskolában érzem igazán azt, hogy megérkeztem, és a helyemen vagyok. Idén csatlakoztam iskolánk közösségéhez, ahol már az első időszakban megtapasztaltam azt a befogadó, támogató légkört, amelyben a gyermekek és a felnőttek egyaránt jól érezhetik magukat.
Pedagógiai munkám során kiemelten fontosnak tartom az egyéni bánásmódot, hiszem, hogy minden gyermek saját tempóban, saját erősségeire építve tud a legjobban fejlődni. Lényeges számomra, hogy tanítványaim elfogadva, megbecsülve érezzék magukat, és bátran önmaguk lehessenek. Időm nagy részét elsős osztályom színes, kíváncsi közösségében töltöm, emellett a felső tagozaton is tanítok irodalom- és nyelvtanórákon.




