Burattino Általános és Középiskola, Gyermekotthon
Több mint harminc éve dolgozom magyar-történelem szakos tanárként a Burattino Iskolában. A felső tagozaton és a középiskolában is tanítok, illetve részt veszek a felnőttek oktatásában az esti iskolában. Hiszek abban, hogy a könyveknek, az olvasásnak a digitális kultúra uralta világban is nélkülözhetetlen szerepük kell hogy legyen a gyerekek életében.
Kezdettől fogva osztályfőnök is vagyok, ami a tanításhoz hasonlóan nagyon sok kihívással járó, de annál több örömöt és élményt adó feladat. Nagyszerű dolog újra és újra megélni, hogy a közös programok, kirándulások és az igen változatos hétköznapok is hogyan alakítják közösséggé a csoportot. De nagyszerű dolog látni és erősíteni azt is, hogy minden osztályközösség csupa-csupa egyéniségből áll.
Szeretek csapatmunkában dolgozni a kollégákkal, amire az iskolánk számtalan lehetőséget biztosít, akár a közösen tartott tanórákról, programok szervezéséről vagy az iskola dekorálásáról van szó.
Fontosnak tartom, hogy a diákok nálunk megélhessék és továbbvihessék az elfogadás, az együttműködés, a közösség erejét. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy ennek az ügynek lehetek “jószolgálati nagykövete”.




