Burattino Általános és Középiskola, Gyermekotthon
Berzsényi Anikó vagyok.
2005 óta foglalkozom gyerekekkel, 2017. januárja óta vagyok ismét a Burattino Iskola tagja. Dolgoztam elit iskolában és speciális általános iskolában is, ahol sok tapasztalatot szereztem, rengeteg türelmet és megértést tanultam.
Jelenleg a 3. osztály osztályfőnöke vagyok és besegítek az iskolai adminisztrációba is. Az iskola dekorálása is fontos számomra, hogy az évszaknak, alkalomnak illő dekoráció kerüljön a tanterembe és a közösségi helyekre.
Tanóráimat igyekszem színesebbé, érdekesebbé tenni játékos feladatokkal, hogy fenntartsam a gyermekek érdeklődését. Nélkülözhetetlennek tartom a gyerekek folyamatos dicséretét is.
Fontosnak tartom, hogy egy jól működő osztályközösséget tudjunk kialakítani, ami az egymás iránti bizalomra épül. Igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy becsületes, jóindulatú és egymást tisztelő emberré váljanak tanítványaim.
Sokat beszélgetünk minden őket érintő, érdeklő kérdésekről.
A szülőkkel és a kollégáimmal nagyon jó kapcsolatban vagyok, ami fontos számomra, hiszen csak közösen tudunk célokat elérni.



