Burattino Általános és Középiskola
Jármy-Gál Emese vagyok, biológia–fizika szakos tanár, 2026 márciusától a Burattino csapat
tagja. Mindig is közel álltak hozzám a természettudományok, mert segítenek megérteni a
világ működését azt, hogy miért történnek a dolgok körülöttünk.Tanulmányaimat az Eötvös
Loránd Tudományegyetemen végeztem biológia–fizika tanári szakon.
Az óráimon igyekszem olyan légkört teremteni, ahol lehet kérdezni, gondolkodni, hibázni és
újra próbálkozni. Fontos számomra, hogy a diákok biztonságban érezzék magukat, és
megtapasztalják, hogy a tanulás nemcsak feladat, hanem felfedezés is. Szívesen tanítok
szemléltetéssel, egyszerű kísérletekkel, közös feladatokkal és digitális eszközökkel. Hiszek
abban, hogy a megértés akkor a legerősebb, amikor a diákok aktívan részt vesznek,
kérdeznek, gondolkodnak és saját élményeken keresztül találkoznak a tudással.
Örülök, hogy ehhez a közösségéhez csatlakozhattam, mert számomra fontos az a szemlélet,
amely a gyerekek egyéni útját, fejlődését és elfogadását helyezi a középpontba. Tanárként
szeretném támogatni a diákokat abban, hogy kíváncsiak maradjanak a világra, és merjenek
kérdezni.



