Zeneoktatás

Intézményünkben többféle hangszer tanulására van lehetőség. A tanulók gitár, jazz-gitár, dob és trombita oktatáson vehetnek részt, ahol képzett pedagógusok segítik őket a hangszeres tudás elsajátításában. Az órák során a diákok nemcsak technikai tudásukat fejlesztik, hanem megtapasztalhatják a közös zenélés élményét is.

A hangszeres oktatás célja, hogy minden érdeklődő tanuló megtalálja a számára leginkább megfelelő zenei kifejezési formát, és sikerélményeken keresztül fejlődhessen.

Kórusok

A Burattinóban a kórus kötelező tantárgy, minden héten vannak négyévfolyamonként összevont, közös éneklések kamarazenekari kísérettel. Ezeknek legfontosabb célja, hogy

  • a gyerekek szeressenek énekelni, illetve minőségi zenét hallgatni,
  • ismerjenek minél több, az évkörhöz és az ünnepekhez kapcsolódó dalt,
  • a zenéhez mint egy nagy játszótérhez tudjanak kapcsolódni,
  • ne ijedjenek meg a többszólamú kísérletektől sem,
  • részesüljenek a közösségi alkotás élményéből.

Iskolánkban egy Kiskórus is működik, amely hetenként, a délutáni órákban próbál. Itt nagyobb szerepet kap a hangképzés és a többszólamú éneklés, amely művészeti kihívások elé állítja az énekléssel komolyabban foglalkozni vágyó gyerekeket. A Kiskórus időről időre fellép külső rendezvényeken, például 2025 decemberében Tóth Vera karácsonyi koncertjén vendégszerepeltünk a Budapesti Kongresszusi Központban.

Magánének

A magánének ugyanolyan zeneiskolai tantárgy, mint a hangszeres zene. Elsősorban hangképzés fejlesztéséből és szólóénekből áll, időnként zongora- vagy gitárkísérettel. Bár a hagyományos magánének-tananyag jórészt népdalokat és klasszikus zenei áriákat tartalmaz, a Burattino Iskolában a tanulók egyéni igényei, zenei ízlésükből eredő választásai is nagy hangsúlyt kapnak.

A szólóéneklés nehéz kenyér; az énekes csak saját testével és a levegővel dolgozik. Ez egy bensőséges műfaj, ezért a növendékek nem csak énektechnikát, hanem bátorságot, kitartást, következetességet is tanulnak.