Burattino Általános és Középiskola
„Tanuljuk együtt a demokráciát! – képzés és kultúra a Burattinoban”
Ökotárs Alapítvány – Közös Értékeink Program
Az ÖKOTÁRS Alapítványhoz és közreműködő partnereihez benyújtott,CERV-F3-2024-1129 pályázati azonosító számon nyilvántartásba vett „Tanuljuk együtt a demokráciát!” című pályázati projektjét az ÖKOTÁRS Alapítvány 11 300 EUR összegű vissza nem térítendő támogatásban részesítette.
A projekt az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogokés értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.
A projekt támogatója a Közös Értékeink Program, ami az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának keretében valósul meg, és amelyről a www.kozosertekeink.hu oldalon tudnak bővebben tájékozódni.



