Pólya Zoltán

Pedagógiai munkásságomat negyven évvel ezelőtt 1985-ben kezdtem képesítés nélküli tanítóként. Az ország számos, jellegében igen eltérő szociális helyzetű településén dolgoztam. Így Németkéren, Hőgyészen, Kecskeméten. Ez utóbbi városban volt alkalmam kézműves tanítóként dolgozni a Szórakaténusz Játékmúzeum és -műhelyben. Ezt követően tanítói végzettséget a sárospataki Comenius Tanítóképző iskolában, majd néhány évvel később pedagógiai tanári végzettséget a Debreceni Egyetemen szereztem. 1990-tól közel tíz évig dolgoztam az ország egyik legelmaradottabb falujában, Csenyétén és vezettem egy sajátos, a helyi viszonyokra adaptálódott alternatív szemléletű iskolát, hátrányos helyzetű roma tanulóknak. A Burattino Iskolában 2013-tól tanítok, mint vizuális nevelés tárgyak tanítója és vezetem az igen jól felszerelt grafikai és kézműves műhelyt. Nevelés filozófiám központjában a művészeti nevelés hangsúlyozása áll. Célom az, hogy tanulóink szeressék meg az alkotást, és az alkotás során ismerjék meg a világ és a benne alkotó ember szépségét és fontosságát. Nyerjenek egy sajátos esztétikai látásmódot, s ez később váljék életük részévé, s legyen a felnőttkorukban is irányt adó mérték. Az esztétikai látásmód fejlesztésével és elmélyítésével az erkölcsi ítéletükre is hatunk, remélhetőleg pozitív irányba. Úgy vélem, hogy eddigi munkásságom során bizonyítottam már, hogy e célt megfelelően szolgáltam eddig, és fogom szolgálni ezután is. Kérem, ha a Burattino Iskolában jár feltétlenül nézze meg az aktuális kiállításunkat a körteremben, valamint a folyosóinkon látható poszterkiállítást, amit a gyermekek alkotásaiból, és olyan neves művészek alkotásaiból állítottunk össze, mint: Diego Velasques és Csontváry Kosztka Tivadar.